Bár a reméltnél most is kevesebben adtak vért az elmúlt héten Csongrád-Csanád vármegyében, a visszaesés jelentősen mérséklődött. Ugyan sok véradóeseményünk látogatottsága elmaradt a várttól, ám néhány véradás kiemelkedően sikeres volt, ennek köszönhető a javuló eredmény. Mindenképp ki kell emelni a szegedi Károlyi kollégiumban tartott véradásunkat, amelyen kereken 140-en vettek részt, ráadásul 57-en először nyújtották segítő karjukat másokért. Reméljük, ez a hetünk is jó eredményt hozhat majd.
November 6-a és november 12-e között 548 egészséges véradóhősünk jött el életet menteni! Eredetileg úgy terveztük, hogy erre a hétre 560 véradóra van szükség. Így az elmúlt héten a visszaesés: -2 százalék volt! Hogy soha ne alakuljon ki vérhiány, arra kérünk minden egészséges Csongrád-Csanád megyeit:
JÖJJÖN VÉRT ADNI!

Minden 18 év feletti felnőttől, ha egészségesnek érzi magát, azt kérjük: jelentkezzen véradásra bármelyik véradásunkon! Nagyon fontos, hogy biztosítani tudjuk a már kórházban fekvő, vagy a kórházba kerülő emberek életmentő beavatkozásaihoz, kezeléseihez szükséges vérmennyiséget!
FONTOS!
Aki vért ad, vigye magával fényképes személyazonosító okmányát,
lakcím- és TAJ-kártyáját!